2018. az első 5 hónap eseményei
Dióhéjban intézményünk szabadidős programjairól.
Februárban farsangoltunk. Az idén, akiknek kedvük volt ismét vidám jelmezeket öltöttek magukra.
A műsort a hagyományok hoz hűen a dolgozók adták: Nem lesz ez így jó asszonyok ! címmel. Nagy sikert arattak a lakók tapssal honorálták az előadást.
Volt zene, tánc, fánk és tea, jókedv,móka és kacagás.
Készültünk a Moravcsik Alapítvány KI MIT TUD? Területi válogatójára, melyet Mohácson tartottak, március 9. én.
Hagyományos cigánytáncot, mókás pantomint és színdarabot is vittünk. A próbák folyamatosan hetente kétszer zajlottak. A válogatás jó alkalom arra,hogy a pszichoszociális fogyatékkal élők és segítőik találkozzanak egymással. Vannak régi barátságok és minden alkalommal köttetnek újak is. Nagy örömünkre a cigánytánccal továbbjutottunk a Budapesti döntőbe!!!!
Megemlékeztünk március 15-éről lakóink kis műsorával.
Március 26-án kézműves napot rendeztünk lakóinknak, ahol sok szép tárgy született papírból, szövetanyagból.
Áprilisban sor került Mohácson a hagyományos művészeti Fesztiválra is, ahol tánc, pantomim, versmondás is volt. Jól érezték magukat lakóink, tapsoltak, örültek egymás sikereinek! Szép és tartalmas napot töltöttek el ismét Mohácson.
Tatabányán megmérettetünk a sport területén. Volt tó körüli futás. Erős Emberek versenye. Régi kedves barátként köszöntik egymást és sportolóhoz méltón szurkolnak a másiknak.
Május 18.-án volt Budapesten a Moravcsik Alapítvány KI MIT TUD? Döntő.
Nagy sikerben és örömben volt a részünk. Köszönjük Nekik!!!
Címkék: Mindennapok